memetics + networkology = emergence

Archive for the ‘tézisek’ Category

Memetika és márkaépítés – előadásom a HMC meetup-on

In megközelítés, tézisek on 2011/07/26 at 00:21

Learn more:

“Sejtésem szerint legalább négyszer kell betenni a helyi kultúrába egy mémet ahhoz, hogy elterjedjen.”

“Vásárlóid a márkád mémjei miatt jönnek, de a közösség miatt maradnak.”

Rádióműsor a mémekről, Hegyi György és Magyar Kornélia beszélget Karafiáth Balázzsal.

The Little Differences

In esetek, tézisek on 2011/03/08 at 00:26

A mémek egyik alapvető stratégiája a terjesztésben, hogy ugyanolyannak, mégis egy kicsit másnak mutatják magukat. Ugyanolyan: tehát nincs mitől félni, lehet terjeszteni, ismerős lesz annak, aki hallja, benne marad a kánonban aki terjeszti. Kicsit más: tehát érdekes, emiatt érdemes terjeszteni, ebben az újdonságban van részben a varázsa.

Ez jól bemutatható például a meggyőzés esetében. Ha meg akarsz győzni valakit az igazadról, aki mondjuk nagyon más véleményen van, érdemes elmenni az ő véleményéig, és onnan lépésben jönni vissza a sajátod felé. Természetesen vannak megrögzött forradalmárok, akik mindenáron át akarják tolni a mémjeiket, úgy, ahogy vannak, és a sokkolás ritkán ugyan, de nagyon hatásos tud lenni.

Gyakran az “ugyanolyanságot” úgy érik el a terjedni vágyó mémek, hogy egy barátságos arcot kerítenek maguk elé. Biztos Veled is történt már olyan, hogy felhívott egy régi barátod, hogy találkozzatok, és kiderült, hogy tisztítószerek vannak nála nagy kiszerelésben. Ő sajnos elkapott egy erős memetikai fertőzést, és éppen ráereszti a saját networkjére, amivel gyorsan le is rombolhatja azt.

De a szekták sem ismeretlen emberekkel térítenek, hanem az ismerőseidet küldik Hozzád. Ha nagy és amerikai akkor pedig celebekkel folytat memetikai hadviselést. Érdemes megnézni tehát a mémet az arc mögött, hátha az az ember csak egy mémgépezet (da)rabja.

Memetika az Occam-borotva élén 1.

In tézisek on 2010/12/08 at 00:24

Túl azon, hogy egy érdekes gondolat-kísérlet, mire jó nekünk a memetika, mit ad hozzá a világhoz.

A hagyományos kommunikáció a Shannon-Weaver féle modellre épül, ha még nem láttál erről ábrát akkor is implicite ismered a modellt, van a küldő, a fogadó, a csatorna, az üzenet, a zaj… És a recept a zaj ellen: kommunikálj hangosabban. A hagyományos modell a zajt nem igazán tudja szétszálazni, értelmezni, és az egyre hangosabban kommunikálók miatt érezzük magunkat egy tényleg egyre zajosabb kommunikációs közegben.

A memetika látásmódja szerint nem zaj van, hanem az üzenetek mutációja megy végbe. Annak érdekében, hogy az új mémek bekerülhessenek a mémkészletbe, gyakran mutációkon kell, hogy keresztül menjenek. Az, amit a fejekben találunk egy üzenetből, az pont az, ami bejutott a mémkészletbe. Ha úgy tetszik: ilyenné kellett mutálódnia, hogy bejusson. Jól meg kell figyelni, mi jutott be, ebből elég jól ki lehet következtetni, hogyan kell kommunikálni az üzenetet.

A rajfilmarc-mém. Lehettél Te is karakter.

In esetek, tézisek on 2010/11/17 at 06:27

Miamém.

Utánzással terjedő főleg emberi magatartásforma. (Nem csak a jútyúbvideók!)

Ki kapta el ezt a mémet?

Ezt a mémet mindenki megmegkapta, aki felismerte magát a magatartást (ti. többen megváltoztatták rajzfilmarcra a profilképüket).

A jó (terjedékeny) mémek egy fajtájának nemcsak a tartalma, hanem a nyelve, formája, médiuma önmagában is jó mém. A klasszikus példa Rodney King megverése, ahol az akkoriban ritka privát videofelvétel a terjedést erősen megtolta.

Meggyőzési technikák

A rajzfilmarc-mém környezetében ott van rengeteg erős szövetséges, a fontosabb mém-horgok közül mindenképpen meghívja az élcsapat, a hős, a megmutatkozás mémjeit. A megváltoztatás mellet dönthet valaki, mert benne akar lenni abban a csapatban, aki ezt megteszi, aki ezzel, hogy megtesz valamit, már önkifejez, de (várhatólag) benne lesz egy csoportban is, tehát jó az egyensúly az individualizáció versus szocializáció tekintetben is. A rajfimhős is hős, sokan szeretnénk hősök lenni, a hős talán a legerősebb mítoszok (réges régi, valószínűleg genetikus mém-hálók) között van. Ráadásul a profilkép-csere egyfajta újjászületés, hősként…. ez nagyon gazdag!

Még horgok

A rajzfilmek világa egyszerű, a mi világunk bonyolult. Emiatt is sokkal jobb (legalább néhány napra) rajzfilmarccá válni. A rajzfilm sztorija általában átlátható, érthető, a logikája követhető. És a rajfilmek általában választ adnak a Legnagyobb Kérdésre: mi lesz a sztori vége? (Mi végre vagyunk itt a földön, stb). Nagyon erős cucc!

Aktív vs passzív hordozó

Mediatizált világunkban rengeteg szintje van az aktivitásnak amely alapvetően két részre oszlik, a mém utánzása illetve a mém beemelése a diskurzusodban aktív mémjeid közé. (E felett lehet olyan aktivitási szint, ahol nyilvánosan el is köteleződsz, ez alatt olyan, hogy látod, de elfelejted.)

Kevés elsődleges aktivált hordozó

Kevesen cserélték le a képüket két nap alatt. Az összehangolt megjelenés meglepetése bizonyosan segíthetett, de nem eleget, talán nem maradt elég idő a céldátum előtt a terjedésre, talán nem is terjedt elég gyorsan önmagában a mém (ki a kedvenc rajzfilmarcod) az ütős médium (a megváltoztatás cselekedete) nélkül. Lehet, hogy ha színrelépés erőteljesebb, akkor a győzteshez csatlakozás mém közelébe keveredhetett volna a rajzfilmarc-mém.

Sok a másodlagosan aktivált hordozó

Emberek beszélnek róla, sporadikusan, de tudnak róla. Másodlagos irodalmat kedden éjjel nem találtam egy cikk kivételével a HWSWt kivéve. Ezt a cikket küldözték sokfele. (megvan: HWSW reklám volt. kockáztattak, bejött.)

Ám mivel nagyon jól látható, tehát fényképeken a legkisebb méretben is felismerhető, hogy változás történt (felbontás, szinek stb mind clue-k, rávezető segédletek), így a passzív hordozók is sokat beszélnek róla, még egy blogbejegyzés is született róla az emergensblogon.

Memetikai eredményhirdetés

Ez a mém kevés aktív hordozót termelt, hamar elért egy küszöbértéket, amit nem tudott meghaladni, nem emergált igazából, nem jelent meg mint tömeges viselkedési forma. Mint mém ez az egyetlen “célja”. (Keltsen nemzetközi terjedési hullámokat 2 millió magyar rajzfilmarca!) Ehelyett legyőzte a Józan Ész nevű mém-környezet. (Mindenki eldöntheti, jó hír-e ez vagy rossz.)

Kulcs erősségek:

A facebookon a chat funkció nemrég változott, erre volt szinte optimalizálva a mém. És minden más funkicóban is egyszerűen sokkal többen látják a (kicsinyített) profilképed mint akár a státuszodat, vagy bármidet a facebookon. Látványos médiumban tömegesebb változás kitűnik a mintázat-érzékeny emberi agynak.

Ki fog-e derülni: mire fel mindez?

Remélem nem. Gyanús, hogy nem lesz izgalmasabb valóság, mint amit a potenciális magyarázatok színes világa.

Memetikai egészség.

Sokak szerint a memetikai egészség közelébe taoista meditációval lehet kerülni (főleg és leginkább), a gondolatok elengedése ennek (egyik főbb) módszere. Ennek a trükkje az, hogy mivel mémjeid nem a tieidek, tehát nem tudod őket elengedni.

Viszont ha nem a tieidek, akkor nincs is közöd hozzájuk. Tehát akkor mehetnek is, el vannak engedve. Igazi gödeli megoldással lehet a nagy lépést megtenni (ld még: bódhiszattvák).

A hétköznapokban amit én szoktam javasolni az odafigyelés a memetikai diétára. Amikor lehet. Most nem lehetett, gondolkodó/odafigyelő emberek most el lettek kapva csúnyán. Megoldás: ha buddha vagy te is, akkor nem vagy a facebookon, ergo nem kapod el a legújabb facebook mémet.

* * *

2010.11.16. Két nap alatt végigfutott egy mém a magyar facebookon (legalábbis az én külföldi barátaim immunisak maradtak) amely a rávette a profilképük megváltoztatására a júzerek egy kisebb részét, nem mernék becslésekbe bocsátkozni a pontos arányról, úgy figyeltem szűk kisebbség. A képeik helyére egy (talán legtöbben ún. kedvenc) rajzfilmfigura képét tették.

Azért gondolom, hogy végigfutott, mert ez alatt a napi használók a többsége gondolom benézett az oldalra és a “nem változtani” opció mellett döntött. Igaz, nem kizárt egy második kitörés sem, esélye szerintem csekély, nem látok újabb erős érvet.

Egy vonatkozó facebook kommentemhez fűzött kommentekre reagálok és felvetek néhány csatlakozó meggondolást. A komment ez volt:

congratulations and a big COMPLIANCE AWARD + handshake to all my friends with cartoon pictures today. new memetic instructions coming soon stay ALERT

Yesterday at 10:54am

Az emergens ego

In tézisek on 2010/10/21 at 00:05

Senkinek nincsenek mémjei, a gondolataid nem a tieidek. Agyad egy hordozó csak, amely “helyt ad” a mémeknek, amelyek közt nagyon sok az ellentmondás, egy laza network tartja össze az egészet, mégis működik. Az emergens szemlélet szerint ez a hálózat és a körülötte lévő külső hatások, az érzelmek, testi érzetek, amik az ember fejében, az szivében, a lelkében, az egész emberben vannak, adják ki az egót. Memetikai értelemben vett egó e kapcsolatok összesége. Rengeteg hálózat összekapcsolása egy borzasztó bonyulut mega-hálóba. Elképesztő, hogy ez mégis működik, mondhatni, hogy bombabiztosan. Az emberek túlnyomó része mindennap pontosan érti, vágja, mi az élete, ki ő, nem kételkedik a tegnapi igazság mai igazában, tudja hova tartozik, stabilan áll a lábán a világban, ura a helyzetnek, irányítja a folyamatokat, megfontol, mérlegel és dönt, képben van, vágja h mi történik vele, a spiccen van….

(Fontos mellékszál, hogy akinek nem áll össze a kép, akinek az egó nem tűnik fel, mint “egész”, arra az emberre mondjuk, hogy krízisben van, ha csak kicsit nem állnak össze, és nem egyeztethetőek össze a “valósággal”, akkor bosszankodik vagy szomrú, ha nagyon nem, akkor segítségre szorul.)

Az egó-mém egy narratíva: egy mese, amit magunknak, magunkról mesélünk. Ez a narratíva akar egy egységes egész lenni, ez illeszkedik be érzéseink és cselekedeteink mellé-közé, ez szól arról, hogy mit cselekedtünk a múltban és ez jeleníti meg kinek-kinek a jövőról alkotott képet is. “Ma úgy döntöttem, rántottát eszem reggelire” – vajon tényleg igy volt-e? Volt-e itt döntés? Vagy inkább arról van szó, hogy egy ideje rántottát reggelizek, az volt otthon, korán volt ahhoz hogy gondolkozzak – tulajdonképp megevődött az a tojás, és utólag ez a történetemben, az egóban már úgy áll össze, hogy egy döntés született, hiszen _nyilván_ nem a tojás reggelizett engem, hanem én a tojást. Az igényünk a koherenciára és a konzisztenciára döntéseket kreál a történésekből ami körülvesz minket.

A memetika is rámutat a Descarte-i világkép alapvető problémájára, hiszen nem gondolunk, tehát vagyunk, hanem, leginkább, cselekszünk, tehát vagyunk. Sokkal célravezetőbb, ha valakit a cselekvései alapján ítélsz meg, mint ha a mémjei alapján, amik nem is az övéi.

Nem is beszélve arról, hogy rengeteg olyan cselekvést végzünk nap mint nap, a legnyilvánvalóbb példák  a reflex-szerű mozgások, ahol nem is jut el a kiváltó inger olyan agyi területekhez, ahol “döntések” születhetnének, hanem a már a kéregről megy vissza a válasz (és elrántjuk a kezünket a tűzből).

De általánosságban nézve sem találjuk a karteziánus világképben honos Döntnököt az agyban, aki minden információt összegyűjtve mérlegel és döntést hoz amit aztán az agy és a test végrehajt. Nem utolsó sorban azért sem, mert ha lenne ilyen kis lény a fejünkben, akkor az ő fejében ugyanigy egy következő matrjoska-döntnök kellene hogy az összes oda beérő információt rendszerezze, mérlegelje és döntsön – és igy tovább.

Ehelyett a fejekben mémek vannak, és  az ezekből a mémekből fejlődő, alakuló narratíva, az egó. Az, hogy a XX. században életünk meghatározó részévé váltak a kereskedelmi márkák ebből a szempontból azt jelenti, hogy beépültek ebbe a narratívába, az én-mém részét alkotják: a márkák által is meghatározott az én-képünk, az egónk egy sztori, melyet márkák is alkotnak, melybe márkák is beépültek (és be akarnak épülni).

A egó-mém befolyásolja a mémek befogadását is, így alakul ki az én-média, azon források összessége, amit az analóg és digitális média-univerzumból a mémjeim befogadásra alkalmasnak ítélnek – egyrészt. Másrészt ők a mémjeim barátai, hiszen őket olvasva kapom meg a mémjeim egy részét, tehát a gyakran nézett oldalak mémjei nagyban átfetnek a mémjeim egy csoportjával. (Sok netes kutatás szól erről, még senki sem tudta meggyőzően cáfolni a polarizációt amely végbemegy a sok én-média között).

Az általunk figyelt médiumok ma legalább egy lehetőséget kapnak arra, hogy a figyelmünket felhasználják és hordozóvá változtassanak minket. Ebből a szempontból a fejünkbe lévő mémek tulajdonképpen receptorként is értelmezhetőek, legfőbb tevékenységük az, hogy mint egy jó diverzáns egy intézményben, belülről megnyissák a memetikai kapukat elvbarátaik előtt. Egy újabb ok arra, miért figyeljünk oda a médiafogyasztásunkra, hiszen jó eséllyel amit megettünk ma, megesszük holnap is, ha ízlett, ha nem.

LeMeme: LeBron James

In esetek, tézisek on 2010/10/07 at 03:35

“We came here to win one championship…. But not just one…. But two… Three…. Four…. Five….. Six….” Lebron James

Minden mulandó. A slágerek, a sztárok, divatok az emergens univerzumban elképzelhetőek úgy, mint kiemelkedések a memetikai fitnesz térképen. Ha elképzelsz egy ilyen 3D térképet, ahol a népszerűség egy hegy magasságát jelenti,  akkor ezek a folyamatosan változó hegyek olyanok, mint az állóhullámok egy folyón: a formájuk ugyanolyan, de a tartalmuk mindig különböző.

A tézisem ezzel kapcsolatban az, hogy ezek a kiemelkedések, mint egy médiasztár felemelkedése és eltűnése csak részben a történet emberi szereplői (maga a sztár, a média tulajdonosai, bemondói és nézői, stb) által kreált eseménysor. Sokkal inkább ennek az állóhullámnak a felfelé szívó hatásáról van szó, amely felemel sokszor indokolatlan fitnesz magasságokba (népszerűség és nézettség magasságokba) egy eseményt. A sztár kosárlabdázó, LeBron James átigazolása közel egy éven át egyre erősődve néhány héten át majdnem sakkban tartja a közönségét a médián keresztül. Hiszen egyszerűen oda _kell_, hogy figyelj, ha megvan a fejedben kapcsolat a sztár, a csillag mémjével! Képben _kell_, hogy legyél, memetikai lemaradást a mémcsoportod büntetni, csúnyán néznek, és “ki tudja mit gondolnak” ha kiderül, hogy nem vagy képben az utolsó eseményeket illetően. Még akkor is, ha jelen esetben különösen szép volt a helyzet abban az értelemben, hogy a kérdés úgy hangzott: még mindig semmi hír LeBronról…?

Olyan volt ez a médiashow július végén az USA-ban mintha egy nemzet a lebronmém születésénél, tulajdonképpen memetikai ujjászületésénél bábáskodott volna.

A média úgy mutatta be a sztárt, LeBront, mint anyavárosa (történetesen Cleveland, egy időben a második legnagyobb magyarlakta város a glóbuszon, helyi magyar kiejtés szerint a végén magyar “a” hanggal) szülöttjét, harcosát, gazdaságának fontos részét. Egy város amelyik nemcsak imádja és felnéz rá de amelynek szüksége van LeBronra, egy szeretetteli de követelőző anya volt Cleveland. A város fura hatásairól itt csak annyit, hogy pl. clevelandi születésű Trent “9 inch Nails” Reznor is, több magyar (nevű) régi haverral megáldva.

Erre mintegy reagálva ugyanezt a szerepet nézték ki LeBronnak a New York Knicks csapatában, ti. hogy ő fogja elvinni a hátán a csapatot, annyira, hogy olyan mémek láttak napvilágot a döntésre várakozás közben mely szerint a Knicks által választott többi játékos helye leginkább LeBron körül képzelhető el egy stratégiában – kockázatosnak tűnő fogadás azért tekintve hogy LeBron még jó haverjának, Jay-Z-nek sem igért semmit, nem tett utalást.

Közben a két igazi haver játékos, D. Wade-et és C. Boscht leigazolta a Miami Heat csapata. Ott várta egy olyan környezet LeBront, amilyenre igazán vágyott: a szerető, befogadó anyát megtestesítő meleg éghajlatú város, baráti, ismerős, nagy sikerekkel kecsegtető csapattársak. Három sztárral a Miami majdnem biztosra tud menni, ők hárman már könnyen elvihetik a vállukon a csapatot.

Az érettségi nélküli, apa nélkül a kosárlabdán felnőtt LeBron nem akart az lenni, amivé NYC (és a nagyrészt itt készülő média!) akarta mutatni. Nem  akart ám nekiállni egy csapat felfuttatásának, nem akart hős lenni. Inkább egy király csapatban akart játszani – ha lehet akkor a legkirályabb csapatban. Nem ő akarta a legjobb csapatot kikovácsolni, valószínűleg nem látja magát vezérnek egyáltalán. Be akart álllni valahova.

A (nyc-i) média elhitte, amit ő maga sugallt aztán állított LeBronról, és megprobálta ezzel magát Jamest is befolyásolni, mutatni neki egy olyan jövőbeli LeBront, amivé ő ott válhat. Next King of New York? – mindössze ennyire túloztak a szalagcímek…. De ez a kép nem volt igaz, LeBron egy másik ember akart lenni, a haverokkal nagyon jól ellevős, laza, kevesebb munkával legalább annyi vagy még sokkal több pénzt kereső játékos. Hiszen hárman együtt még erősebb mém is lehetnek mint az egyszem sztár, csak a testvériséget, mint archetipust emlitem itt.

Maga a média felhajtás vége egy péntek esti 10 perces “óriási” médiaesemény lett, amikor is James kicsit akadozva kinyögte: Miami Heat! És így jutott a LeBron-mém eggyel magasabb szintre a mémfintesz-térképen. Ő most megmaradt az egyik állóhullám tetején. Amíg a meccsek elkezdődnek addig csend van körülötte, de a most kapott “figyelem-pontok” lassabban évülnek mint gondolnánk, tehát hiába most nincs éppen a napi mémtérben jelen meghatározó módón, ettől még a LeBron-mém fajsúlyos szereplője a mémtérnek, ott van, és azonnal tudja a médián keresztül mozgósítani a követőit, minket, mikor akcióba lép. Figyelni fogjuk mert figyelnünk kell, nincs mit tenni, el vagyunk kapva.

ps. Aki mosolygott az archetipusok könnyűkezű használatán, az tegye fel magának a kérdést: miért is gondolja, hogy a menő űrhajók és robotok miatt  lett sikeres a Star Wars….. Szóval az archetípusokra memetikai megközelítésére még visszatérünk!

Emergencia

In tézisek on 2010/09/25 at 06:15

Innováció, divat, viselkedésminta, eszközhasználat – ezek, mint kulturális mintázatok megjelenését egy adott társadalomban vagy kisebb csoportban tekinthetjük emergens jelenségeknek.

Az emergencia fogalma William Morton Wheeler etimológus és filozófus nevéhez fűződik (Kelly 1995) aki a Journal of Morphology 1911-es évfolyamában megjelentette a „The Ant colony as an organism” című esszéjét. Ebben kifejti álláspontját az akkoriban divatos holisztikus irányzat által befolyásolva a hangyatársadalom „szuperorganizmus”-szerű működéséről, mely a rengeteg organizmusból emergens módon jön létre. Az emergencia, összefüggésben az evolúciós gondolkodás fejlődésével, megfogalmazása óta növekvő figyelmet élvez, megjelenik számos, sokféle diszciplínában alkotó tudós gondolkodásában

Emergenciának különböző neveit ismerjük a különböző tudományokban: a matematikában emergál egy komponens, a fizikában perkoláció, phase transition történik, a szociológiában az egyénekből csoport vagy közösség jön létre. Minden esetben egy magasabb evolúciós szerveződési szint váratlan, meglepetésszerű megjelenéséről beszélhetünk, amelynek bekövetkezte kevés eséllyel jósolható meg a rendszer szabályrendszerének ismeretéből. Az evolúciós elméletek és az etológiában Lorenz ezt fulguráció néven is említik.

Az emergencia tulajdonképpen elképzelhető mint egy állóhullám a mémszférában, az egyszerűség kedvéért annak egy felületén. Egy állohullámban, ha elég erős a víz folyása, mindig van víz. Ugyanakkor mindig más molekula alkotja. Egy emergens állóhullám tulajdonképpen egy memetikai mintázat amely felelős a hirtelen feltűnő hirtelen eltűnő jelenségekért a kultúrában.

A hálózatos mémszféra

In tézisek on 2010/09/25 at 02:56

A 21. században új szakaszba ér a hálózati információs társadalom és -gazdaság fejlődése. Az információk terjedésétől egészen a komplex információs konstrukciók kifejlődéséig a folyamatok egy olyan mediatizált térben, az mémszférában mennek végbe, amely aktorai számossága, a természetének interaktív, bevonó és befogadó volta és összekötöttségéinek megszámlálhatatlansága miatt komplex rendszernek tekintendő. E rendszer elemzéséhez, megértéséhez és működésének előrejelzéséhez a káoszelmélet és komplexitás alapelvei irányadóak.

Ebben az evolúciós rendszerben e megközelítés az emergens jelenségeket keresi: olyan gondolatokat vagy termékeket, reklámokat vagy divatokat, pletykákat vagy tőzsdehíreket, amelyek “hirtelen” kiemelkednek és láthatóvá válnak, új szinten jelennek meg, új értelmet kapnak. E folyamat, az emergencia megértése, elemezése és modellezése a tárgyam.

A médiaszféra megváltozásának legfontosabb jelei az iteráció és visszacsatolás megjelenése, ahogy azt Rushkoff már a 90-es évek elején leirja. Az iteráció az önreferens hatást jelenti, amennyiben a mémszférában zajló események nemcsak a társadalomra vannak hatással, de azon keresztül meghatározzák, és folytonosan újraírják magának a mémszférának is a tartalmát és szabályait. A hálózatos mémszféra mint evolúciós rendszer másik legfontosabb új összetevője a feedback, a visszacsatolás, amely a korábbi one-to-many, broadcast jellegű média fokozatos ám visszafordíthatatlan megváltozása kapcsán az interaktivitás megjelenése hoz.

A mémszféra egy elképzelt hibrid és folyamatosan változó, emberi és gépi komponensekből felépülő és folyamatosan újrastrukturálódó rendszer, melyet alapvetően három típusú entitás népesít be: humanoidok (agyak), mémlények és médiumok.