memetics + networkology = emergence

Hogyan ne bízzunk az internetben?

In utánközlés on 2011/03/02 at 16:10

A tévében látom a beszélő képét, a telefonban hallom a hangját, levelében látom a kézírását. De az e-mailjében tegnap egy vírust küldött. Sőt a vírus önmagát küldte át a barátom neve alatt. Ennek ellenére a következő üzenetét, amelyben biztosít arról, hogy a vírustól megszabadult, már elfogadom mint az övét. Feltételezem, hogy a vírus nem vette át az uralmat ilyen mértékben, s hogy még nincsenek ilyen vírusok, miközben tudom, semmilyen technológiai akadálya nincs a létrehozásuknak.

Sokfajta módon nem bízunk, kételkedünk az internetben, miközben nap mint nap használjuk, vénásan kapjuk belőle az információt, adatokat, elemzéseket.

Lehet nem bízni az internet alaptechnológiájában, abban, hogy az üzenetek, a lehívott fájlok eljutnak egyik pontból a másikba. Lehet nem bízni a tartalomban, amit olvashatunk, láthatunk a “neten”, s végül lehet nem bízni az intézményekben, cégekben, struktúrákban, amelyek működtetik az internetes tartalomipart. Lehetünk bizalmatlanok az internetes brandek, márkák iránt, mint ahogy kételkedhetünk a chat-room, a beszélgetőszoba többi tagjának, vagy akár “on-line” üzleti partnerünk identitásában is, vagy abban, hogy gépünk és böngészőprogramunk megfelelő módon közvetíti nekünk mindazt, amit “lát” a hálózatból. És ott van a “hacker” mitikus figurája, minden internetező rémképe is, aki jön, és valami rosszat csinál. Úgy fest, csak benne bízhatunk?!
HIRDETÉS

Egy információ megbízhatóságának rengeteg összetevője van, a műszaki infrastruktúrától kezdve a felhasznált szoftvereken át a küldő szándékáig. Ha az információforrás hiteles(ített), akkor még mindig szükség van bizalomra a műszaki oldalon, a routerek szintjén, a szoftverek, szerverek, alkalmazások – az információ közvetítésének szintjén. Az üzenet odaérésének kritériumát tekintve az internet az egyik legbiztosabb médium, hiszen a hibatűrő módon vándorló redundáns üzenetcsomagok célba érnek, de ki bízhat egy olyan technológiában, amely szétdarabolja és random irányokba küldi szét a leveleit?! Az internet szabad, sok pontból sok pontba közvetít, ezért is nehéz megbízni a rajta futó tartalomban, információban. A neten bárki lehet saját kiadója, a neten bármilyen információ napvilágot láthat ellenőrizetlenül, és sokszor a legnagyobb portálok is virgonc megtévesztőművészek, hoaxmesterek áldozatául esnek, és leközlik a legvadabb történeteket is. Sose higgyünk a szemünknek a neten.

Közben pedig a korrupció elleni harc egyik legerősebb eszköze lett a világnak ezen a táján is az internet, gondoljunk csak a szomszédos Ukrajnára, ahol pedig szintén nem mérhető amerikai mércével az internet elterjedtsége, mégis, a vélhetőleg a hatalom által “kiiktatott” újságíró az interneten közzétett leleplező dokumentumaival küzdött a visszaélések ellen. Az új média több országban az oknyomozó újságírás szinonimája lett. Az információgyűjtés és -terjesztés legolcsóbb és leghatékonyabb médiuma az internet. Ha leleplező információkról szól, akkor, úgy látszik, mégis megbízható a net. Hardin úgy véli, hogy a kormányokban azért nem lehet megbízni, mert sosem lesz hozzá elegendő információnk. Ha a kormányzati információkat hitelesnek gondolhatnánk, akkor az internet sokat tehetne az államba vetett bizalom erősítéséért. Az állam és intézményei új, szolgáltató, információosztó imázst teremthetnek az interneten. Jó példa erre a dán vagy éppen az észtországi szolgáltató állam.

Néhány on-line médium ma már a bizalom szempontjából a nyomtatott lapok szintjén áll. Amit ott olvasok, kevés fenntartással fogadom. A teljes bizonytalanság végletében pedig ott vannak a chatek és a fórumok az anonim beszélgetőtársakkal. A net tehát megnöveli a brandek, a márkák szerepét és értékét is, amelyek segítenek csökkenteni a bizonytalanságot. Mégis kevés internetes brand alakult ki, a “régi, nagy” on-line brandektől (AOL, Yahoo, E-trade, E-bay, Amazon) eltekintve alig. Tavaly egy 15 éves német srác fogadásból elérhetetlenné tette néhányukat. Úgy látszik, gyakran még a márkanév is kevés a bizalomhoz.

A felhasználók közötti kommunikációs dimenzióban az internet és az on-line lét – hasonlóan a mobilkommunikációhoz – az információcsere tekintetében egy jóval aktívabb kapcsolatot jelent, mely önmagában pozitív hatással lehet a felek közötti bizalom kialakulására: ha több információm van, nagyobb bizalmat érzek a közlővel szemben. De minden kezdet, kapcsolatfelvétel nehéz, és ha kapok egy e-mailt a “nigériai kormánytól”, hogy segítsek pénzt kicsempészni az országból, vajon mennyire bízhatok az ígéretükben? Az on-line csatornán a többi tartalmi elemhez hasonlóan felgyorsulva, megsokszorozódva találkozhatunk a megtévesztés, a csalás, a dezinformáció eszközeivel: hoax, culture jamming, hype, spam, mém, viral e-mail – hosszú a listája a nehezen lefordítható nevű jelenségeknek. A 60-as években a csalók – Hankiss Ágnes kiváló tanulmánya szerint – leginkább amerikai rokonoktól jött csomagok átvételéhez kértek ismeretlenül becsengetve pénzt. Az interneten nem lehet többé kibúvó, hogy nincs nálam készpénz. A csalók elfogadnak VISA-kártyát, sőt azt szeretik csak igazán.

Az on-line populációból még ma is kevesen élnek csak az elektronikus vásárlás lehetőségével, és a tartózkodás legfőbb okai az adatbiztonsági, bizalmi fenntartások. A tranzakcióból kooperáció, kooperációból bizalom fejlődési pálya kedvezhet az internetes üzletnek, hiszen relatíve rövid idő alatt nagyszámú tranzakció, információ vagy árucsere bonyolódik le a felek között. A kezdeti bizalmatlanság az ismétlődő sikeres tranzakciók hatására csökken, és ezáltal a kialakított bizalom megtartása érdekében megéri a feleknek továbbra is egymással kooperálni, a tranzakciós költségek csökkennek, mert csökken a tranzakció információhiányosság miatti kockázata, a csalás esélye.

Mindazonáltal az on-line csalás művészete annak ellenére is virágzik, hogy az interneten akaratunktól és tudatunktól függetlenül nyomot hagyunk magunk után, komoly “track recordot” készítünk magunkról, e-mailjeink megőrződnek szervereken, listákon és a címzettek szerverén és gépein, a böngészőnket egyre több helyen fogadják “sütivel”, vagy üdvözlik a meglévő sütik, cookie-k miatt régi ismerősként. Hogyan működik a csalás, befolyásolás, lobbizás és korrupció egy olyan médiumban, ami automatikusan dokumentál mindent? A Microsoftot belső e-mailjei majdnem feldarabolták, az amerikai államok és a szövetségi minisztérium kisebb módosulásokkal ma is folyó eljárásában a legfontosabb bizonyítékok elektronikusak voltak: árulkodó hangnemű és tartalmú belső elektronikus levelek. Bush elnök beiktatásakor ügyvédei tanácsára félretette a billentyűzetet Clinton rossz példáját ismerve, akit a Lewinsky-ügyben szembesítettek a gyakornoklánynak küldött leveleivel.

Ebben a környezetben a középkor óta ismert “hiteles helyek” újra népszerűek lesznek. A tranzakciók megindulásához a “Trusted Third Party” intézménye fontosabb lesz, mint valaha. Mégis, az Egyesült Államokban nem volt szükség digitális aláírásra az internetforradalomhoz. A bizalom három alapvető összetevője a megbízhatóság, az igazmondás és a bizalmi kultúra megléte (Rose-Ackermann). Az internet nem megbízható, az interneten nehezen kérhető számon az igazmondás, és az állandóan változó szereplők között nehezen alakulhat ki bizalmi kultúra. Mégis, mi az internetbizalom Turing-tesztje? Hogyan alakul ki a bizalom egy gépek közvetítette univerzum iránt, amelyet a közhiedelem szerint a hol jó fiú, hol rossz fiú hackerek mozgatnak? Az internettel szemben való bizalmatlanság mögött nagyon kevés esetben van valós élmény, tudás, és az élmények hatására rendszerint erősödik a bizalom, hiszen az internetnépesség többségét nem “hekkerek” adják, és a múlt szeptemberi sokk után a nyilvánosságra került “munkáikban” náluk is inkább az információs rések megmutatása, mintsem kihasználása került előtérbe.

Mindenki át akar látni az interneten, megismerni a másik oldalon a gép előtt ülőt. A megismerés folyamata gyökeresen alakul át, hogyha nem személyesen, hanem on-line randizunk. Az anonimitás először segíti felszínre a titkokat, vágyakat, érzelmeket, és utoljára derülnek ki olyan információk, melyek amúgy egy kézfogás és egy névjegycsere elengedhetetlen tartozékai. Az internetet magunk tehetjük áttetszővé, de ettől még egyáltalán nem lesz átlátszó, és ma is érvényes a tízéves mondás: az interneten senki nem tudja, hogy kutya vagy.

Utánközlés; itt az eredeti: Népszabadság, 2005. február 1.